A föl-földobott
Az ilyen leírások keretét leginkább az adja, hogy az olvasót belehelyezzük a történetbe, mint egy puha párnákkal kirakott kanapéba, hogy onnan szemlélődjön – objektíven, kívülről, mégis magáénak érezve, belülről. Ehhez meg az kell, hogy elmondjuk a legfontosabbnak tűnő információkat, amik által könnyebb elképzelni, kiről is szól a történet. Ezek ilyesmik:
Az ember, aki kísérőtársául fogadott az útján, egy harmincas évei közepén járó, elvált, egy gyermekes apuka, aki jelenleg édesanyjával él, és saját vállalkozását viszi. Több pszichológusnál is járt már, de egyikkel sem érték el a várt eredményt.
Azt hiszem, jobban szeretem, ha az érzésein keresztül tudjuk elképzelni a történet főhősét. Úgyhogy én inkább ilyesmit írnék:
Felhívott egy reményvesztett, megtört apuka, aki semmi mást nem szeretett volna, mint egy békés, támogató családot. Az útján visz magával egy óriási követ, hogy legyen mire leülnie, amikor elfárad és megpihenne. Most érkezett el ez a pillanat. És most fájlalja a követ, mert kemény, hideg, merev.
Első alkalom
Amikor arról kérdezem, hogy néz ki egy átlagos napja, olyan felsorolást kapok, ami a céljától, reményétől nehezen állhatna távolabb.
- Reggel felkelek, elmegyek melózni, hazaesek öt óra körül. Ha anyám nincs otthon, akkor nyugiban lezuhanyzom, megvacsorázok, aztán elindulok kocsmázni, mielőtt muter hazaér.
- És ha otthon van?
- Akkor csak lezuhanyzom és indulok. Ha vacsorázok is, belém köt, és nagyon nincs kedvem veszekedni.
Természetesen beszélünk arról is, milyen a kapcsolata a fiával és a volt feleségével.
- Általában, amikor felhív, 5 évvel ezelőtti veszekedéseket indít újra. Ehhez nincs kedvem, úgyhogy egy idő után egyszerűen nem veszem fel. De a fiunk egy életre összeköt, szóval nem tudom elkerülni. A fiam az egyetlen az életemben, akivel minden rendben van. Felnéz rám, szeret engem. És én ennek a képnek meg akarok felelni. Ez fontos nekem. Ő fontos nekem. A legfontosabb.
Az első alkalmat arra szánjuk, hogy tisztázzuk, mit szeretne pontosan ahelyett, amiben most él. A listánk egészen megváltozik.
- Őszintén… én csak nyugit akarok. Szeretnék egy társat, akivel ülünk a kanapén, nézzük a tévét, nyugalom van és csend. Néha elmennénk ide-oda, együtt örülnénk dolgoknak. Meg tök jó lenne megint zenélni.
Elköszönésképp megbeszéljük, hogy újévi fogadalmai között szerepelni fog, hogy szakít időt a zenélésre, január eleji beszélgetésünkig legalább egyszer előveszi a gitárját, és arra szán időt, amit tényleg szeretne csinálni.
Második alkalom
- Egész jól lement a karácsony. A válás óta úgy szokott lenni, hogy a fiam 6-ig az anyjánál van, aztán nálunk. De az exem mondta, hogy most egyedül lenne szenteste, így végül ő is nálunk volt. Nem volt gáz, egész jól elbeszélgettünk.
Ebbe belekapaszkodtunk, megnéztük és kihangosítottuk, mi lett jobb, hogyan változott meg az ő viselkedése, mik azok a pontok, amik mentén nem a szokásos forgatókönyv játszódott le, hanem egy békés, nyugodt estét teremtettek maguknak.
A zenélésre is maradt idő, sőt, egy baráttal megbeszélték, hogy heti egyszer próbálni, havi egyszer koncertezni fognak a régi szép idők emlékére.
Harmadik alkalom
- Figyi, én jól vagyok. Nem balhézunk anyával, az exemmel is egész jól elvagyunk, és annyi melóm van, hogy ha most azt mondanák, hogy ebben az évben nem jön be több munka, akkor sem vágódnék hanyatt.
- Hoppá! Pedig február eleje van! Mit látsz, mi lett jobb?
- Hogy nem iszom. Nincs rá időm. Reggel 5:30-kor felkelek, 6:30-kor beülök az autóba, elmegyek melózni, hazaérek fél 6-kor, ha van új megrendelés, fél 7-kor. Anyám nem köt belém, mivel nem azt látja, hogy részegen esek haza. Megvacsizok, lezuhanyzom, nézem a tévét, belealszok, aztán felkelek 8-kor, és szidom magam, hogy így nem fogok tudni elaludni. De olyan fáradt vagyok, hogy simán megy.
- Akkor most, hogy jól vagy, hogyan tovább? Kellek még?
- Ja, várj! Akkor most befejezzük? Akkor nem vagyok jól! Ne hagyjuk abba!
Máshogy folytatjuk. Letette a követ, ráült, szörnyülködött rajta egy kicsit, hogy ezért aztán nem érte meg elhozni idáig, végül ott hagyta az úton, és most megkönnyebbülten sétál tovább.
